according to ME - avagy szerintem a világ Version #01 || 1280x1024 MOZLLA
Welcome


Üdv eme kicsiny honlapon, mely tulajdonképpen tükre egyéni, bár talán nem mindenki számára érdekes személyiségemnek, múltamnak, jelenemnek, szóval, a világomnak. 1997. január 23-án születtem, így 17 éves vagyok, vízöntő. Úgy tartják, eme jegy szülöttei igazi újítók, akik előrébb viszik a világot; én azért nem élnék eme általánosítással, de az tény, hogy szabadság-mániás vagyok, már csak azért sem szeretem azt, amit mindenki, az egyéniségre törekszem, és egy jól működő barátság mindennél fontosabb számomra. Neurotikus vagyok, kissé mizantróp (vagy inkább csak antiszociális, esetleg lelketlen), ezek mellett enyhén apa-komplexusos, hipochonder és önbizalom-hiányos, ugyanakkor arrogáns, szarkasztikus és cinikus. Igazán felüdítő jellemzők, nem? Ha esetleg nem sikerült elriasztanom téged az olvasástól, annak örülök, és tárt karokkal várlak!

 

 
Chat

Nem kérek túl sok mindent, egyedül annyit, hogy kulturált formában fejezd ki magad, és ne hirdess. Amit a törvény nem tilt, azt szabad: nyugodtan megkérhetsz, hogy nézzek be és véleményezzem az új kinézeted, jelentkezzek erre és arra a versenyre, kérhetsz cserét, szóval, szabad az út :)

 
Kiccsalád

//accordingtome.gportal.hu/portal/accordingtome/upload/686618_1390651166_05938.jpg
//accordingtome.gportal.hu/portal/accordingtome/upload/686618_1390651166_04698.jpg

Képre vár: Luna

Cserének nyugodtan jelentkezhetsz a chatben, hidd el, nem fogom leharapni érte a fejed, sőt, aktív látogatód leszek, mert neten keresztül abszolút túlszociális és barátságos és ölelkezős vagyok, csak aztán igaziból ne kelljen...

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Been here
Indulás: 2010-09-22
 
5. Fejezet - With him, with me, with us

Meg kell mondjam, nem csalódtam Lockhartban – pont olyan kibírhatatlan, nyálas és mézes-mázos volt a viselkedése, mint ahogy azt elképzeltem, és amire felkészültem. A kínzás ott kezdődött, hogy a terembe egy kölnitől és hajzselétől erősen bűzlő, kék jelenség röppent be.

– Üdvözletem gyerekek! A nevem Gilderoy Lockhart, de hát ezt bizonyára mind tudjátok – küldött felénk egy ellenállhatatlannak szánt mosolyt, s ez a legtöbb lány esetében ki is váltotta hatását. Én, és a hugrabugos lány azonban csak felvontuk a szemöldökünket, a hímnemű társainkkal egyetemben. Sosem voltam az a típus, aki ennyitől meghatódott volna; sőt, igazából sokkal inkább vonzottak a kevésbé-érzelmes ipsék.

– Ebben az évben én fogom tanítani nektek a Sötét Varázslatok Kivédését. Úgy gondolom, hogy a megismerkedésünk az alapja lesz óráinknak, így rögtön kezdjük is egy teszttel – osztotta ki mosolyogva a több, mint három oldalas „felmérőt”. A kérdések legtöbbjéről azt sem tudtam, hogy ezt most eszik, vagy isszák – no, nem a bonyolultságuk miatt. Olyanok szerepeltek benne, minthogy hányszor nyerte el Gilderoy Lockhart a Boszorkány Magazin legcsábosabb mosoly-díját, vagy melyik Gilderoy Lockhart kedvenc tollszára és, hogyan hívják Gilderoy Lockhart szüleit.



– Remélem, hogy ez most nem komoly – mérgelődött Lee, miközben a következő óránk, vagyis a dupla bűbájtan tanterméhez igyekeztünk.

– Mi is reméljük – csatlakozott hozzánk a két iker.

– Közölte velem, hogy ha ilyen lesz az összes többi tesztem, meg fog buktatni. Azért, mert nem tudom, hogy hívják a házimanóját – fújtatott Fred, közben George hevesen bólogatott.

– Na igen. Inkább falatom fel magam egy Mennydörgővel, minthogy ezt tálaljam anyának. – Tudtam, hogy az anyjuk és a húguk is megszállott Gilderoy-fan. Sajnálatos módon az enyém is beleesett a csapdájába, és hiábavaló minden próbálkozásom arra nézve, hogy kimentsem eme sajnálatos helyzetből.

– Úgy érzem, egyikünk szívébe sem lopta be magát – foglaltam össze az órát röviden és tömören, majd elértünk következő óránk helyszínét. Az óránk minden izgalomtól és újdonságtól mentes volt, a részemről tanórai aktivitásom ki is merült abban, hogy bemutatkoztam Flitwick professzornak, aztán bealudtam Lee mellett, a padra dőlve. Csak az ikrek izgatott beszélgetésére keltem fel óra végén, amikor épp azt ecsetelték, hogyan fognak ráuszítani Lockhartra egy párnát. Néha nem érzem az összefüggéseket mondataik között.



Teltek-múltak a napok és a hetek, az idő egyre hűvösebbé vált, én meg elmagányosodtam. Beköszöntött a kviddics-idény, Fred és George pedig rengetegszer járt edzésekre; Oliver Woods keménynek tűnt. Lee-től megtudtam azt is, hogy Harry a legfiatalabb fogó a Roxfort történetében, és egyszerűen bámulatosan tehetséges, aztán elkezdett magyarázni valamit a gurkókról meg a cikesz gyorsaságáról, de nem igazán figyeltem rá. Rá kellett ébrednem, hogy az ikrek hiánya nagyon szembeötlő volt számomra, ami meglepett. A találkozásunk napjáig nem igen voltam ennyire jóban senkivel, de már értettem, miről maradtam le; eldöntöttem, annak érdekében, hogy többet lehessek velük, kimegyek majd nézni az edzéseket, már ha a nagyfőnök, vagyis Oliver megengedi.

Amúgy viszont, monotonok voltak a napjaim. Felkeltem, beszélgettem kicsit Ginnyvel –ahhoz képest, hogy három évvel fiatalabb nálam, egészen jófej -, reggeliztem, az órákat és a köztes szüneteket a Weasley ikrekkel, néha a másodikos Trióval, és persze Lee-vel töltöttem, majd elmentem aludni, és kezdődött előröl az egész. A Lee-vel töltött idő különösen drága volt a számomra. Nem régóta számítottunk úgy igazán egy családnak, hiszen a szüleink nem ragaszkodtak minden áron ahhoz, hogy az esküvőjüket megelőzően már egy házban lakjunk. Azt hiszem, azon ominózus nap előtt havonta, ha egyszer láttam; egy ideig az összeköltözést követően is próbáltam kerülni Lee-t is, meg az apját is. Nem volt bennem semmi ellenszenv irántuk, szó sem volt ilyesmiről; csupán csak… Fura volt az egész. A nyáron egészen jól összebarátkoztunk, de az igazi tesós-érzés csak itt, a Roxfortban kezdett kialakulni köztünk.

Mivel szinte mindenki más elfoglalt volt (nem volt túl sok barátom, sosem voltam túlzottan szociális alkat – az ikreken, Lee-n, a Trión és a kis Ginnyn kívül nem is volt más, de nem is kellett), a délutáni szabadidőm nagy részét vele töltöttem. Rengeteg beszélgettünk, és nem csak csupa éretlen dologról! Elmesélte például, hogy ő is ugyanúgy érzett, mint én a szüleinkkel kapcsolatban; megtudtam tőle, hogy az anyukája még régebben meghalt, és Anya volt az apja első és reményei szerint utolsó nő, aki felkeltette az érdeklődését. Azt mondta, hogy azt hitte, Anya majd át akarja venni az ő anyja helyét. Erről azonban szó sem volt, s erre már ő is rájött. Örültem, hogy megbízik bennem, és bármikor ott van mellettem, bármit elmondhatok neki. Mégsem mondasz el neki mindent, emlékeztetett a belső kis hangom, de csak legyintettem egyet.

Persze, tanulni való az akadt elég sok, és már megvoltak nekem is a kedvenceim és az utált tanáraim is, az érzés pedig szinte minden esetben kölcsönös volt. Pitonnal azóta sem vagyunk puszipajtások, ellenben előszeretettel küld büntetésbe engem és a három másik jómadarat; a mardekárosok közül azonban egyet sem. Diszkrimináció.

Hamar rá kellett jönnöm arra is, hogy a zöldek között is vannak olyanok, akiket különösen tanácsos elkerülni: ilyen volt Draco Malfoy, Ronék évfolyamtársa is, a két gorillájával, Crackkal és Monstróval egyetemben. Ellenszenvem kicsit sem csökkentette az egyik eset, melyben barátaim is érintettek voltak.

Épp visszajöttem Lockhart professzortól –akire tényleg rászabadítottak az ikrek egy párnát, pár nappal azelőtt-, akinél büntetésként a rajongói által írt levelekre válaszolgattunk (el lehet képzelni, hogy bennem csak úgy buzgott a segítési vágy), s igyekeztem a szobám felé, amikor a portré előtt állva szinte félrelöktek az útból. Épp méltatlankodva fordultam volna hátra, hogy jól leosszam az illetőt és megkérdőjelezzem látási és értelmi képességeit, amikor felismertem Fredet. És ekkor megint ott volt a hang, miszerint nem mondok el mindent a bátyámnak – nem meséltem neki az érzésről. Az érzésről, ami akkor kerít hatalmába, amikor megpillantom a vörös hajkoronát, a szeplős arcot, és azt a levakarhatatlan vigyort; azt a vigyort, ami most nem ült ott a megszokott helyén.

– Hé, történt valami? – kérdeztem tőle, kezemet pedig gyengéden az egyik karjára helyeztem. Arcán düh, undor, és feszültség keveredett egymással, és éreztem, hogy valami történhetett az edzésen. A kviddics-meze volt rajta, kezében pedig a régi, elhasznált Jólsep-R seprűjét szorongatta – nem sokáig, ugyanis a falhoz vágta.

– Hogy történt-e valami? Igen, történt valami! Azok az undorító kígyók a másik csapatból lesárvérűzték Hermionét! – Ki sem kellett mondania, tudtam, hogy a Mardekár kviddics-csapatáról van szó. Mindig is tudtam, hogy azoktól bármi kitelik, de hogy letámadni azt a szegény lányt, egy ilyen szóval! Mintha ők jobbak lennének.

– Értem – bólintottam lassan, és megfontoltam a szavaimat, eközben pedig leültem a klubhelyiségben lévő kanapéra. Nem akartam felhergelni még jobban Fredet, mert így is látszott rajta, hogy ki van borulva. –, szóval, a hülye Mardekár megint hoztam a formáját. De… Nem csak ennyi volt, ugye? – kérdeztem, és arrébb csúsztam a kanapén, hogy elférjen mellettem, ha le akarna ülni.

– Nem, de hiszen ennyiben nem is hagynak semmik. Egyszerűen rosszul vagyok tőlük – közölte, és leült a mellettem lévő üres helyre. – Bevették Draco Malfoyt a csapatba. Tudod, ő az a kis szőke, lenyalt-hajú gyerek, aki annyira nagyra tartja magát, holott az apja egy senkiházi Halálfaló. Csak azért vették be, mert gazdag, és vett nekik új seprűket. A legújabbakat! Nimbus 2001-esek, alig kerültek ki a boltokba, de nekik máris hét van. Sokkalta gyorsabbak, mint ezek az ócskaságok, amik nekünk vannak! – emelte fel a hangját, és a sarokban gubbasztó, öreg seprűjére mutatott. Tudtam, hogy a gazdag ficsúrok sokszor szólják meg a Weasley-ket, mert nincs pénzük, és szinte mindent használtan vesznek. Bár aranyvérűek, akárcsak az én családom, a felsőbb rétegek semmibe veszik őket, holott a hallottak alapján százszorta jobb emberek, mint a sok aranyvér-mániás együttvéve.

Sosem értettem, miért kell megítélni valakit csak azért, mert a családja kevésbé jómódú; undorító és gonosz dolog ez. Azt is tudtam, hogy a fiúkat is gyakran piszkálják az iskolában („meglepő” módon főként a Mardekár házának tagjai), és azt is, hogy ez mennyire rossz érzés nekik; tudtam, annak ellenére, hogy sohasem beszéltek róla. Egyszerűen láttam rajtuk.
Nem is tudom, hogy miért, de a semmiből előjött együtt érző énem, és azt súgta, tudatnom kell Freddel, hogy én mellette állok, és rám bármikor számíthat. Persze az is lehet, hogy ez ugyanaz az énem volt, mint aki folyton azt szajkózta, terítsem ki a lapjaimat, és meséljek neki azokról a fránya pillangókról a gyomromban. Amúgy a pillangók az idő múlásával egyre inkább kezdtek vadul csapkodó kolibrirajnak hatni, mintsem pillangóknak; de határozottan jó érzés volt. Fura, de jó érzés.

– Tudod… Engem nem érdekel, hogy másik mit gondolnak rólad. Szerintem jó fej vagy, és sokkal nagyobb szíved van, mint az egész Mardekárnak együttvéve.

– Ezzel meg mit akarsz mondani? – nézett fel rám csodálkozva Fred. Az arca teljes értetlenséget tükrözött, és valamiért, számomra aranyos volt az egész arckifejezése.

– Semmit. Hagyjuk. Azt hiszem, ideje lenne mennem, ugyanis van egy befejezetlen házifeladatom, és ma még aludni is szeretnék. – Felálltam, és elindultam a hálókörletünk felé, de a lépcső alján állva még visszanéztem a vöröskére, akiről lerítt, hogy nem értette, amit mondtam, és ez nagyon zavarta. Vagy épp, hogy értette, csak nem akarja elfogadni a tényállást, pont, mint te.

– Hé - szólítottam meg, majd egy kedves mosolyt küldtem felé. – Ne érdekeljen mások véleménye. Szerintem tökéletes vagy, úgy ahogy vagy. Nekem legalábbis biztos. – Még a gyér, tűz által szolgáltatott fényben is láttam, hogy arcszíne a hajáéhoz vált hasonlóvá, elég érdekes látványt nyújtva, nekem pedig nagy erőfeszítésembe került, hogy ne nevessem ki. Valahogy úgy éreztem, az nem tenne túl sok jót a lelki világának. Az enyém már úgyis feladta a küzdelmet; nem tudtam felfogni, hogy mi lehet ez az érzés, nem akartam elhinni, hogy ez lenne a szerelem egy kezdetleges formája. Nem, AJ Cook nem az a fajta ember, aki szerelembe esik holmi nagydumás varázslóval, csak azért, mert az szépen vigyorgott rá. Még akkor sem, ha történetesen nagyon jófej, és érdekes, és helyes, és marhára vicces… Kezdtem feladni magam ellen a küzdelmet.

– Ezt… Hogy…

– Jó éjt! – Intettem neki, és meg sem várva a válaszát, ott hagytam a klubhelyiségben, egyedül, a gondolataival. Azért reméltem, hogy nem fog teljesen hülyének nézni, vagy félreértelmezni, amit mondtam.

De tulajdonképpen, mit is értelmezhet félre? Hiszen amit mondtam, azt tényleg úgy is értettem. Igen, szóval Fred neked tökéletes, ahogy van, szólalt meg a belső hangocska, de gyorsan el is hessegettem.

A szobaajtóhoz odaérve hallottam a lábak dobogását, akiknek gazdái valószínűleg az ajtónál hallgatózhattak, a lépteimet meghallva (a cipőm kopogása a kőpadlón visszhangzott a folyosón) azonban igyekeztek minél gyorsabban visszajutni az ágyba. Benyitottam, köszöntem, majd úgy téve, mintha semmiről sem tudnék, neki kezdtem a házi dolgozatom megírásának, bájitaltanból. Még mindig nem csípem Pitont.



Másnap szokás szerint későn, de azért felkeltem, Ginny jóvoltából. Lassan már megszokottá vált, hogy ő ébreszt; nélküle szerintem már elkéstem volna párszor. Nagyon hálás voltam a kicsi lánynak, és nem csak azért, mert ő volt az élő ébresztőm; azért is, mert úgymond a barátnőm volt. Szinte mindig hálás voltam neki azért is, mert érdekelte, mi történik velem. Szinte mindig.
Ahogy mentem le a lépcsőn, folyamatosan éreztem, hogy a vörös hajú lány vigyorog, és engem néz, csak azt nem tudtam, hogy miért.

– Na jó, mégis mi van? Valami beleakadt a hajamba? – kérdeztem, és bár biztos voltam abban, hogy a hajamban nincs semmi, beletúrtam. Nem találtam ott semmit, a Weasley lány viszont továbbra is vigyorgott rám, amolyan tudok-ám-mindenről vigyorral, és szemei élénken csillogtak.

– Nagyon kiborító, amikor így nézel – sóhajtottam végül, és ráértünk a folyosóra, ami a Nagyteremhez vezet. Félúton Ginny azonban elém állt, csípőre tett kézzel. Egészen olyan volt, mint amikor az ember lánya későn megy haza, az anyukája pedig már kint várja a kapuban, választ követelve. Most sem volt ez másként.

– Mi van közted és a bátyám között? – kérdezte, én pedig a meglepődöttség után azonnal éreztem, hogy a pofim vörösesebb árnyalatot vesz fel. Szinte lángolt az arcom, a szívverésem is felgyorsult, és az agyam folyamatosan kattogott. Vajon tudja? Ötlött fel bennem a kérdés. Honnan tudhatná, hiszen senkinek nem mondtam el! De mi van akkor, ha ennyire átlátszó vagyok? Elvégre a hősszerelmes, nyálas regényekben is mindig a főszereplők tudják meg utoljára, hogy valójában szerelmesek… Éreztem, hogy egy ’semmi’ válasszal nem úszom meg a dolgot, így inkább hárítottam.

– Melyik bátyád? – Próbálkoztam elmenni mellette, a lány azonban, akármerről akartam is megkerülni, elém ugrott.

– Fred. Azt hiszem. – Magamban elkönyveltem, hogy még ő sem tudja beazonosítani a bátyját csak hang alapján, szóval nem gáz, ha esetleg én is összekeverem őket.

– Ugye tudod, hogy hallgatózni nem szép dolog? – adtam fel végül, egy megadó sóhajjal. Ginny nem válaszolt, továbbra is 1000W-os mosollyal nézett rám, de immár lassan, nagyon lassan, elindultunk az ajtó felé.

– Nem tudom – adtam végül az igazsághoz hű választ, mert egyszerűen már én sem tudtam. Alig ismertem néhány hete, és… Ah. Bonyolult az élet.

– Nem tudod, vagy nem akarod tudni?

– Szóval…

– És akarod, hogy legyen valami? – Csak nem adta fel, makacs egy kislány, az biztos. Gondolom családi vonás. Bár a lényem egy részének határozottan jól esett, hogy kiönthettem valakinek a lelkem, hogy most elmondhattam volna a problémáimat, a makacsabbik, egyedül-is-megoldom felem nem hagyta, hogy akármit is mondjak.

– Hát én… - kezdtem volna bele, de aztán én is felvillantottam egy mosolyt. – Szemtelen vagy, kicsilány. – Beléptünk a Nagyterembe, ahol most elég sokan üldögéltek, ahhoz képest, hogy…

– A francba! Hiszen ma nem is péntek van, hanem szombat! – csaptam a homlokomra, és magamban kántálni kezdtem, „hülye, hülye, hülye!”. – Hát akkor minek siettem én ennyire a házimmal? – Tettem fel a költő kérdést, melyre választ nem vártam…

– Így van. Hiszen maradhattál volna a klubhelyiségben, hogy tovább társalogj Freddel avagy George-dzsal arról, milyen tökéletes is ő neked, és… -…Ginnytől azonban kaptam. Nem hagytam befejezni a mondatát, mert –bár próbálták titkolni- szinte a Griffendél egész asztala a mi beszélgetésünket figyelte, hátha elkapnak valami szaftos kis részletet. Az emberi természet.

– Te csak foglalkozz a saját dolgoddal, a nagyokra pedig hagyd az övéket – nyomtam le egy üres helyre, ahol a másik két szobatársunk ült, én pedig elindultam az én csapatomhoz, vagyis az ikrekhez és Lee-hez.

– Reggelt mindenkinek - huppantam le mostohabátyám mellé, és egészen addig nem is vettem észre a Triót, amíg vissza nem köszöntek nekem. Nem mintha annyira észrevehetetlenek lettek volna; egyszerűen csak jobban lekötött a mellettük ülő Fred, aki valahogy nagyon feltűnően nem akart rám nézni. Mindenki szintúgy ’jó reggeltet’ kívánt, Fred köszönése azonban sokkal inkább hangzott motyogásnak, mint valódi üdvözlésnek. Nem tudtam biztosra, de valószínű volt, hogy akárcsak nekem, neki is a tegnapi kis beszélgetésünk jár a fejében. Ezt bizonyította azt is, hogy amikor elkaptam a tekintetét, egy pár másodpercig csak nézett, aztán enyhén elvörösödve piszkálgatni kezdte az előtte lévő ételt.

– Miről beszélt Ginny? – kérdezte meg hirtelen Lee, én pedig köpni-nyelni nem tudtam. Reménykedtem benne, hogy nem hozza fel a témát, de úgy tűnt, mégis. Egy pár pillanatig még nem válaszoltam, nyugodtan szedtem magamnak egy kis tojást és sültbacont kenyérrel, majd kényelmesen elhelyezkedve eszegetni kezdtem.

– Nem tudom. A kislányok sok fura dolgot mondanak – válaszoltam mintegy mellékes dologként, és folytattam az evést. Éreztem magamon a többiek furcsálló pillantásait, de nem törődtem vele, azonban hál’istennek, a téma rólam és a Weasley-lányról elterelődött a kviddics felé. Néha-néha még rajtakaptam Fredet, ahogyan engem néz, de amint ráemeltem tekintetem, hirtelen nagyon érdekes lett számára a padló, a tányérja, vagy pedig a plafon. Kivételesen alig tudtam enni, és kezdtem úgy érezni, hogy valami nagyon nem stimmel itt velem, vele. Velünk…

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre