Üdv eme kicsiny honlapon, mely tulajdonképpen tükre egyéni, bár talán nem mindenki számára érdekes személyiségemnek, múltamnak, jelenemnek, szóval, a világomnak. 1997. január 23-án születtem, így 17 éves vagyok, vízöntő. Úgy tartják, eme jegy szülöttei igazi újítók, akik előrébb viszik a világot; én azért nem élnék eme általánosítással, de az tény, hogy szabadság-mániás vagyok, már csak azért sem szeretem azt, amit mindenki, az egyéniségre törekszem, és egy jól működő barátság mindennél fontosabb számomra. Neurotikus vagyok, kissé mizantróp (vagy inkább csak antiszociális, esetleg lelketlen), ezek mellett enyhén apa-komplexusos, hipochonder és önbizalom-hiányos, ugyanakkor arrogáns, szarkasztikus és cinikus. Igazán felüdítő jellemzők, nem? Ha esetleg nem sikerült elriasztanom téged az olvasástól, annak örülök, és tárt karokkal várlak!
Nem kérek túl sok mindent, egyedül annyit, hogy kulturált formában fejezd ki magad, és ne hirdess. Amit a törvény nem tilt, azt szabad: nyugodtan megkérhetsz, hogy nézzek be és véleményezzem az új kinézeted, jelentkezzek erre és arra a versenyre, kérhetsz cserét, szóval, szabad az út :)
Cserének nyugodtan jelentkezhetsz a chatben, hidd el, nem fogom leharapni érte a fejed, sőt, aktív látogatód leszek, mert neten keresztül abszolút túlszociális és barátságos és ölelkezős vagyok, csak aztán igaziból ne kelljen...
Tudod, hogy egy őrült nőszemély vagyok
Azt teszem, amihez csak kedvem támad, amikor épp olyanom van
Csak meg akarok őrülni
De te le se tojod
Te is épp így teszel
Mert te egy kib@szottul kemény rocker vagy
Azt mondtad, hé
Hogy is hívnak?
Egy pillanatba telt
És máris más emberré váltam
Igen, azt mondtad, hé
És azon nap óta
Elloptad a szívem, és csak téged okolhatlak
Igen
És ez az oka annak, hogy mosolygok
Már rég volt
Mikor utoljára ennyire jónak éreztem mindent és minden napot
És most
Mindent a feje tetejére állítottál
És hirtelen te vagy az egyetlen, amire szükségem van
(Te vagy) Az ok, amiért
Mosolygok
Azt hiszem, tegnap este totál kiütöttem magam
Mit tettél a piámba?
Emlékszem, hogy csókolóztunk, aztán
Egy új tetkóval ébredtem
A te neved rám írva, az enyém pedig rád
Újra megtenném
Azt mondtad, hé
Hogy is hívnak?
Egy pillanatba telt
És máris más emberré váltam
Igen, azt mondtad, hé
És azon nap óta
Elloptad a szívem, és csak téged okolhatlak
Igen
És ez az oka annak, hogy mosolygok
Már rég volt
Mikor utoljára ennyire jónak éreztem mindent és minden napot
És most
Mindent a feje tetejére állítottál
És hirtelen te vagy az egyetlen, amire szükségem van
(Te vagy) Az ok, amiért
Mosolygok
Tudod, hogy egy őrült nőszemély vagyok
Azt teszem, amihez csak kedvem támad, amikor épp olyanom van
Csak meg akarok őrülni
Tudod, hogy egy őrült nőszemély vagyok
Azt teszem, amihez csak kedvem támad, amikor épp olyanom van
Csak meg akarok őrülni
És ez az oka annak, hogy mosolygok
Már rég volt
Mikor utoljára ennyire jónak éreztem mindent és minden napot
És most
Mindent a feje tetejére állítottál
És hirtelen te vagy az egyetlen, amire szükségem van
(Te vagy) Az ok, amiért
Mosolygok