Üdv eme kicsiny honlapon, mely tulajdonképpen tükre egyéni, bár talán nem mindenki számára érdekes személyiségemnek, múltamnak, jelenemnek, szóval, a világomnak. 1997. január 23-án születtem, így 17 éves vagyok, vízöntő. Úgy tartják, eme jegy szülöttei igazi újítók, akik előrébb viszik a világot; én azért nem élnék eme általánosítással, de az tény, hogy szabadság-mániás vagyok, már csak azért sem szeretem azt, amit mindenki, az egyéniségre törekszem, és egy jól működő barátság mindennél fontosabb számomra. Neurotikus vagyok, kissé mizantróp (vagy inkább csak antiszociális, esetleg lelketlen), ezek mellett enyhén apa-komplexusos, hipochonder és önbizalom-hiányos, ugyanakkor arrogáns, szarkasztikus és cinikus. Igazán felüdítő jellemzők, nem? Ha esetleg nem sikerült elriasztanom téged az olvasástól, annak örülök, és tárt karokkal várlak!
Nem kérek túl sok mindent, egyedül annyit, hogy kulturált formában fejezd ki magad, és ne hirdess. Amit a törvény nem tilt, azt szabad: nyugodtan megkérhetsz, hogy nézzek be és véleményezzem az új kinézeted, jelentkezzek erre és arra a versenyre, kérhetsz cserét, szóval, szabad az út :)
Cserének nyugodtan jelentkezhetsz a chatben, hidd el, nem fogom leharapni érte a fejed, sőt, aktív látogatód leszek, mert neten keresztül abszolút túlszociális és barátságos és ölelkezős vagyok, csak aztán igaziból ne kelljen...
Nem vagy egyedül
Melletted állok
Veled leszek, tudod, hogy fogni fogom a kezed
Mikor az idő hidegre fordul
És úgy érzed, itt a vég
Mikor már nincs hová menni
Tudod, hogy nem fogom feladni
Nem, nem fogom feladni
Tarts ki
Mert tudod, együtt végigcsináljuk, végigcsináljuk
Csak maradj erős
Mert tudod, itt vagyok neked, itt vagyok neked
Nem mondhattál semmi mást
És nem is tehettél
Nincs más út, mikor az igazságról van szó
Így tehát tarts ki
Mert tudod, együtt végigcsináljuk, végigcsináljuk
Olyan messze vagy
Bárcsak itt lennél
Mielőtt túl késő, mielőtt minden eltűnne
Mielőtt záródnának az ajtók
És eljön a vég
Ha mellettem vagy, harcolok és megvédelek
Harcolok és megvédelek
Igen, igen
Tarts ki
Mert tudod, együtt végigcsináljuk, végigcsináljuk
Csak maradj erős
Mert tudod, itt vagyok neked, itt vagyok neked
Nem mondhattál semmi mást
És nem is tehettél
Nincs más út, mikor az igazságról van szó
Így tehát tarts ki
Mert tudod, együtt végigcsináljuk, végigcsináljuk
Hallgass meg, mikor azt mondom, mikor azt mondom, én hiszem
Hogy semmi sem fogja megváltoztatni, semmi sem fogja megváltoztatni a sorsot
Akármi legyen is elrendelve, tökéletesen fog működni
Igen, igen, igen, igen
La da da da
La da da da
La da da da da da da da da